Advent és egészség

December első vasárnapján meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Most már végképp egyértelművé válik, hogy mindjárt itt a karácsony. A nagy hajtásban ne feledkezzen meg egészségéről sem!
2013. 12. 01.

Az ünnepi készülődés meghitt perceiben vagy éppen egy túlzsúfolt üzletben toporogva hajlamosak vagyunk elfeledkezni az egészségünkről. Év közben, amikor úgy érezzük, hogy lassabban telik az idő, még jut erőnk, energiánk elmenni az edzőterembe vagy futni a szabadba (persze csak megfelelő védőöltözetben), jól megválogatjuk, mit és honnan vásárolunk a konyhába, gyakrabban összeülünk családtagjainkkal, barátainkkal egy kellemes beszélgetésre.

 

Azonban, ahogy haladunk előre az őszben és közeleg az adventi időszak, mindenki egyre stresszesebb, fáradtabb lesz. Nyomasztanak a munkahelyi feladatok, határidők, az ajándékok kitalálása, beszerzése, a lakás díszítése, takarítása, és persze mindehhez a szükséges idő, pénz előteremtése... Ráadásul a nagy rohanásban talán nem is azt esszük, isszuk, amit elterveztünk, sőt, sokszor ez is főleg édesség. Sokszor fel sem tűnik, hogy nem is csak a nagy karácsonyi trakta során, de már jóval előtte felcsúszik pár kiló. Hol egy szaloncukor, hol egy kis mézeskalács, vagy egy nem éppen cukorszegény forralt bor, puncs, forró csokoládé akad a kezünkbe... Elvégre meg kell ülni az ünnepet a kollegákkal, barátokkal, edzőtársakkal is...

 

Aztán csodálkozunk, ha karácsonykor már nem is tudjuk igazán élvezni a pihenést, a családdal töltött időt, mert kimerülve, agyonhajszolva "esünk be" a fa alá. Persze minden évben eltervezzük, hogy ez most nem így lesz.

 

Még nincs veszve semmi, még van időnk lelassítani, észbe kapni! Akár csak gondolatban is, és számba venni a teendőinket, majd rangsorolni, hogy mi az, ami igazán fontos, miben tudnánk segítséget kérni, esetleg mi az, ami megvár jövőre is.

 

Ne hanyagoljuk el most sem a rendszeres, mértékletes étkezést! Nyugodtan mondjunk nemet a kínálásra, nem azzal mutatjuk ki szeretetünket, ha a sokadik süteményt is magunkba tömjük. Higgyük el, a kevesebb néha több! Továbbra is járjunk el mozogni, vagy tornázzunk, táncoljunk otthon, de akár elmehetünk korcsolyázni is a barátainkkal!

 

Az egészség érték, őrizzük, mint egy kincset, ennél nagyobb ajándékot úgysem kaphatunk, adhatunk. Oldalainkon számos hasznos írást talál, amelyek segítségére lehetnek az év végi hajrá közben is egészségesnek maradni.

Örömteli készülődést kívánunk!

 

Kapcsolódó cikkek
Csak egészség legyen! A megelőzés szerepe
A betegséget a testi, lelki egyensúly, harmónia és az életminőség felborulása, illetve az egészség hiányaként is meg szokták határozni. Ezeknek az emberi élet szempontjából...
Társas támogatottság
A tartós magány krónikus stresszt okoz. A krónikus stressz hatására pedig súlyos betegségek alakulhatnak ki. Statisztikailag egyértelműen igazolt tény, hogy az egészséges...
Mozogni kell - Önnek is van kifogása?
A lustaság nagy úr... Sokszor áldozatul esünk neki, ha a mozgásról van szó. Ilyenkor mindig meg tudjuk magyarázni, hogy miért nem tudunk elmenni edzeni. A továbbiakban a leggyakoribb...
Egészséges élelmiszerek, egészséges ételek
Ebben a cikkben bemutatunk néhány kevésbé ismert élelmiszert, amelyek kiválóan alkalmasak ízletes, egészségmegőrző ételek készítéséhez, bár kevésbé gyakoriak a magyar...
Stressz és táplálkozás
Mindannyian tudjuk, hogy a gyakori stressz (testi-lelki egyaránt) és a táplálkozási zavarok/rossz tápláltsági állapot igen szoros összefüggésben állnak egymással. A stresszből...
Az édességek és cukor szerepe és beépítése az...
Az édes íz szeretete emberi mivoltunk fő jellemzője, hisz legelső pozitív érzékszervi tapasztalatunk az anyatej édes ízéhez kapcsolható. Sokan elfelejtik, hogy az édes...