Megfelelő életmóddal a rák ellen

Nem lehet eléggé hangsúlyozni az egészséges életmód pozitív hatásait. Ezúttal a rákmegelőzésről születtek újabb biztató eredmények.
2016. 05. 30.

Egészséges életmóddal megelőzhető lenne a rákbetegségek 20-40%-a, valamint a daganatos betegségek miatt bekövetkező halálesetek fele – mutatták ki tanulmányukban a Harvard Egyetem és a Massachusettsi Általános Kórház kutatói. Több mint 135 ezer ember adatait elemezték a JAMA Oncology című folyóirat honlapján nemrégiben megjelent tanulmányukban, hogy megvizsgálják az összefüggéseket az egészséges életmód és a rákbetegségek előfordulása, illetve a daganatos betegségek okozta halálozás között.

 

Egészséges életmód alatt az alábbiakat értették a szakemberek:

  • nem-dohányzás vagy a dohányzással való felhagyás,
  • minimális alkoholfogyasztás (1 vagy kevesebb ital nők és kettő vagy kevesebb férfiak esetében),
  • 18,5-27,5 közötti testtömegindex (BMI-t),
  • valamint heti 150 percnyi mérsékelt vagy 75 perc intenzív fizikai aktivitás.

Azok a személyek, akik megfelelnek ezen összes feltételnek, alacsony kockázattal, mindenki más magas kockázattal bír a daganatos betegségek kialakulása tekintetében. A tanulmányba 89 571 nő és 46 399 férfi adatait vonták be, közülük 16 531 nő és 11 731 férfi tartozott az alacsony kockázatú csoportba, a többiek a magas kockázatúba.

 

A két csoportban előfordult rákos megbetegedéseket és halálozást összehasonlítva, a szakemberek azt találták, hogy az egészséges életmód nagy hatással van bizonyos ráktípusokra: a tüdőrákos esetek nagy többsége az életmóddal állt összefüggésben, csakúgy mint a bél-, a hasnyálmirigy- és a veserákos esetek egyötöde.

 

A nők esetében úgy becsülték, hogy a daganatos betegségek 41%-a, a halálozás 59%-a, a férfiak esetékben a rákbetegségek 63%-a, a halálozások 67%-a megelőzhető lenne – ismertette a részleteket a The Washington Post amerikai napilap honlapja.

 

Tegyen Ön is lépéséket egészsége megőrzése érdekében! Töltse ki Kérdőíveinket, tudja meg, hogy jelenlegi életmódja hajlamossá teszi-e az egyes, életmóddal összefüggő rákbetegségek kialakulására. Az Eredmények menü alatt nyomon követheti, a kérdőívekben megadott válaszai hogyan befolyásolják az egyes ráktípusonkénti kockázatát. Az Egészségtervben pedig személyre szóló tanácsainkat olvashatja.

 

Kövessen minket a közösségi hálón is!

 

Fotó: shutterstock.com

 

Forrás:

Mingyang Song, Edward Giovannucci: Preventable Incidence and Mortality of Carcinoma Associated With Lifestyle Factors Among White Adults in the United States. JAMA Oncol. Published online May 19, 2016. doi:10.1001/jamaoncol.2016.0843
A rákbetegségek 20-40 %-a lenne megelőzhető. 
Healthy lifestyle could prevent half of all cancer deaths
Scientists have determined how we can prevent half of all cancer deaths

Kapcsolódó cikkek
12 tanács a rák megelőzéséért
A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség a közelmúltban adta ki az Európai Rákellenes Kódex új, kibővített 4.kiadását. 12 tanácsban foglalták össze, hogyan csökkenthető...
A daganatos betegségek kockázatát növelő és csökkentő...
Manapság egyre több áldozatot kívánnak a daganatos betegségek. Nők körében az emlőrák, férfiaknál a prosztatarák vezeti a „fekete listát”, míg ezt követően mindkét...
A Preventissimóról
13 pontban összefoglaltuk röviden a Preventissimóval kapcsolatos, legfontosabb tudnivalókat.
Életmód és egészség - táplálkozás, mozgás,...
Sok szó esik az egészséges életmódról. De mi is az pontosan, mit együnk, hogyan mozogjunk, mi segíthet lelki egészségünk megőrzésében? A sok javaslat között nehéz eligazodni,...
Rákellenes világnap - február 4.
A rák okozza ma a világon a legtöbb halálesetet, évente globálisan 8,2 millióan vesztik életüket emiatt. A World Cancer Research Fund International adatai további tényekre...