Öt dolog, amit a vastagbélrák szűréséről tudnia kell

A vastagbélrákszűrés életeket menthet. Ne késlekedjen, menjen el időben szűrésre, akkor is, ha nincs panasza! – ez az egyik üzenete a Gyógyulj Velünk Egyesület kampányának. Film is készült a témában.
2015. 06. 23.

Minden évben eltemetjük 5 ezer betegtársunkat. A többségüknek nem kellene meghalnia. – mondta Lakos István, a daganatos betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület – vastagbélrákon ugyancsak átesett – elnöke annak kapcsán, hogy nemrég bemutatták a sajtónak a szűrésről és a betegségről készült 51 perces edukációs dokumentumfilmjüket.


Az országos szintű vastagbélrák-szűrőprogram kormányzati elindítása bizakodásra ad okot, de a rák nem vár, ezért a vastagbélrákos betegeket is összefogó civil szervezet mindenkit arra biztat, hogy ne várjon tovább, keresse meg háziorvosát és kérjen beutalót a lakóhelyéhez közel eső vastagbéltükrözésre, szabaduljon meg a polipjaitól még azelőtt, hogy azokból vastagbélrák alakulna ki!

50 éves kor felett minden férfinél és nőnél indokolt a vastagbélszűrés, akkor is, ha semmilyen panasza nincs. Akiknek a családjában volt hasonló betegség, azoknak már 40 év felett szűrésen kellene részt venniük.

A szűréshez különféle székletvizsgálatok is elérhetők, a legbiztosabb diagnózist a vastagbéltükrözés adja: ilyenkor a vizsgálat során rögtön el is tudják távolítani a gyanús elváltozásokat, polipokat, így azokból később nem tud kifejlődni a vastagbél- vagy végbélrák. Lakos István szerint indokolatlanul fél az emberek többsége a vastagbéltükrözéstől. Az egyes szakrendelők felszereltségén, a vizsgáló szakorvos gyakorlatán, az asszisztens empátiáján, a fájdalomcsillapítás módján persze nagyon sok múlik. Minden régióban találni korrekt, betegcentrikus ellátó helyet. Sokan például nem tudják, hogy kérhetnek bódítást, sőt a vastagbéltükrözés akár altatásban is elvégezhető, amikor a páciens semmit sem érzékel a vizsgálatból.

 

Az öt legfontosabb dolog, amit a szűrővizsgálatról tudni kell:

  1. A szűrővizsgálaton való részvétel életeket menthet. A szűrés során a korai tumorra és olyan polipokra is fény derülhet, amelyekből később rosszindulatú daganat fejlődhet ki. A nők és férfiak esetében a szűrés megkezdésének optimális életkora 50 év.
  2. A szűrővizsgálat tünetmentes személyek esetében is indokolt. A vastagbélpolipok és a korai tumorok nem okoznak tüneteket. Úgy is lehet valakinek vastagbélrákja, hogy nem is tud róla. Éppen ezért a szűrés – még a tünetek megjelenése előtt – alapvető jelentőségű.
  3. Fontos, hogy mindenki legyen tisztában a kockázati tényezőkkel. Bizonyos kockázati tényezők fennállásakor a szűrővizsgálatot már fiatalabb életkorban meg kell kezdeni. Ilyenek: gyulladásos bélbetegség; családi vagy egyéni kórelőzményben szereplő vastagbélrák; vastagbélpolipok vagy olyan örökletes állapotok, amelyek vastagbélrákra hajlamosíthatnak (például Lynch-szindróma vagy familiáris adenomatosus polyposis, a vastagbél olyan ritka, öröklött megbetegedése, amely fokozott kockázatot jelent vastagbélrák kialakulására). A szűrés megkezdésének optimális időzítéséről az orvos tud tájékoztatást nyújtani.
  4. Fontos a dohányzásról való leszokás és a rendszeres testedzés. Vannak bizonyos életmódbeli változtatások, amelyek csökkenthetik a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. Ide tartozik a dohányzásról való leszokás, a vörös húsok és a húskészítmények fogyasztásának kerülése, a normális testtömeg elérése és fenntartása, valamint a testmozgás.
  5. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a vastagbélrák nem válogat. Minden huszadik embernél diagnosztizálnak élete valamely szakaszában vastagbél- vagy végbélrákot, és a betegség férfiak és nők között is előfordul. Akiknek családjában már volt vastagbélpolip vagy -daganat, a fokozott kockázat okán már fiatalabb korban kell megkezdeni a szűrővizsgálatukat, de a vastagbélrákos betegek túlnyomó többségének családjában még soha nem fordult elő hasonló megbetegedés.

 

Töltse ki részletes Kérdőíveinket (ajánlja családtagjainak, barátainak, munkatársainak is), hogy megtudja, mit tehet még egészségének megőrzése és az életmóddal befolyásolható betegségek, többek között a vastag-, végbélrák megelőzése érdekében! Azonnali kiértékelést és tanácsokat is kap (már egyetlen válasz esetén is) az Eredmények és az Egészségterv menü alatt.


Forrás: http://www.weborvos.hu
Fotó: shutterstock.com

 

Kövessen bennünket a közösségi hálón is!

Kapcsolódó cikkek
A vastag- és végbélrák jellemzői, típusai
Ez a fejezet a vastag- és végbélrák kialakulási mechanizmusában egyedülálló, gyakran különböző, polipképződéssel járó állapotokat, illetve a vastag-és végbélrák...
A vastag- és végbélrák megelőzése, szűrővizsgálatok
Összefoglaltuk azokat a teendőket, életmódbeli változtatásokat, amelyek betartásával a vastag-és végbélrák kialakulása megelőzhető. Összegyűjtöttük a betegség kimutatására...
A vastag- és végbélrák kockázati és védőtényezői
Ebben a cikkben a vastag-és végbélrák legfontosabb genetikai, környezeti és életmódbeli hajlamosító tényezőit, kockázati tényezőit foglaljuk össze. Emellett áttekintjük...
A vastag- és végbélrák tünetei, a diagnózis felállítása
A vastag- és végbélrák legfontosabb klinikai tüneteit foglaltuk össze. Veszélyes, hogy a vastagbélrák gyakran alattomos, általános tünetekkel jelentkezik (pl. tisztázatlan...
A vastag- és végbélrák kezelése
A vastag- és végbélrák kezelésében alkalmazott műtéti megoldásokat, kemo- és sugárterápiás lehetőségeket, illetve a biológiai terápiákkal kapcsolatos legfontosabb...
A vastagbél vizsgálata már virtuálisan is lehetséges
A vastagbéldaganat az egyik leggyakoribb halálok. A halálozások nagy része megelőzhető lenne, ha időben felismernék a problémát. Ez pedig csak szűrővizsgálattal lehetséges.
A Preventissimóról
13 pontban összefoglaltuk röviden a Preventissimóval kapcsolatos, legfontosabb tudnivalókat.