Kényes egyensúly!

A farmakológiai kutatásoknak, a korszerű gyógyszereknek, a járványügyi intézkedéseknek (védőoltás), s általában a korszerű orvoslásnak köszönhetően ugyan jelentősen csökkent a fertőző betegségek járványszerű terjedésének lehetősége, ám ennek „ellentételezéseként”, az iparilag fejlett országok polgárainak körében egyre nőa krónikus betegségekben szenvedők száma. Ezt a tendenciát – sajnos – ma még az orvostudomány fejlődése sem tudja feltartóztatni.

Dominóeffektus?

A különféle, helytelen életmódbeli szokásokkal – egyes esetekben életkorral – összefüggő, úgynevezett civilizációs betegségeket, főként mozgási és táplálkozási szokásaink megváltozására, illetve a krónikus stressz nagymértékű jelenlétére származtatják vissza mind a kutatók, mind a gyakorló doktorok. Abban mind a keleti, azaz az alternatív gyógyítók, mind a hagyományos, úgynevezett nyugati orvoslás képviselői megegyeznek, hogy minden betegség kialakulása összefüggésbe hozható a test harmonikus működésének „felborulásával”, egyensúlyzavarával.

A keleti gyógyító módszerek a test energetikai, biofizikai egyensúlyának „visszaállítására” helyezik a nagyobb hangsúlyt, a nyugati orvostudomány pedig a test biokémiai egyensúlya felől közelíti meg az egészség–betegség-életkor témakörét.

Bármely oldalról is nézzük a dolgot, arra a következtetésre jutunk: az egyensúly felborulását a külső és belső tényezők kedvezőtlen irányú elmozdulása/megváltozása hozza létre.

Nem pillanat, folyamat!

E folyamatot – közvetve – helytelen életmódunk, táplálkozásunk is felgyorsíthatja. A betegségek többségének kialakulása tehát nem egyetlen „történéshez” köthető, hanem folyamatnak tekinthető.

Nem arról van tehát szó, hogy bármely, egészségre ártalmas tényező vagy életmódbéli elem, rossz szokás közvetlenül és azonnal hat, vagyis tesz kárt a szervezetünkben. Éppen a krónikus betegségekre igaz, hogy lassú, csendes, alattomos folyamatról van szó. A kellemetlen, figyelmeztető tünetek bizonyos idő elteltével, már csak akkor jelentkeznek, amikor a károsító hatások „összeadódtak” és elértek egy kritikus szintet.

Ezeknek az ártalmaknak a „közömbösítésére” – egy ideig – a szervezet "hadrendbe állítja" a védekezési és kompenzációs arzenálját, sőt bizonyos életmódi elemek megváltoztatásával is képessé válik a negatív folyamatnak, a betegség kialakulásának megfékezésére.

Sajnos, a modern kor emberének életmódjában az egészséget veszélyeztető tényezők vannak túlsúlyban. Amikor ezek összegződnek, a „szelíd” ellenlépések már – sokszor – kevésnek bizonyulnak.

Minthogy a betegségek kialakulása mindig az egészséget károsító, illetve az azt javító mechanizmusok egyensúlyának felborulására származtatható vissza, a kritikus fordulópontot nem érzékeljük. Az egyensúly felbillenését követően azonban a kóros folyamatok felgyorsulnak a szervezetünkben. Ha eddig csak a sejtszint károsodott, akkor ezt követi a szövet/szövetek, majd a szerv(ek) károsodása, azaz a krónikus betegség. Egyidejűleg megjelennek a testi tünetek is, hiszen a szervek funkciózavara az egész szervezetünk működésére kihat.

Forrás: 123rf.com

Inkább az események előtt, mint utánuk fussunk!

A modern orvostudomány napjainkban ezeket a kialakult zavarokat, vagyis a különféle betegségeket próbálja „felszámolni”, megszüntetni, mivel azok kezelésére, a várható állapotromlás megfékezésére és a gyógyításra vannak eszközei.

Köztudott, hogy a megelőzés – különösen az idült betegségeké – sokkal olcsóbb, célravezetőbb és biztatóbb eredményeket ígér, mint a baj orvoslása. Az egyén és a társadalom szempontjából is kívánatosabb lenne, ha még idejekorán, vagyis a szervi megbetegedések kialakulása előtt lehetne megállítani a kórfolyamato(ka)t.

Sajnos azonban a betegség és annak megelőzése között van egy „akadály”… S ez maga a páciens!

A mai kor embere addig kerüli az orvosi rendelőt, amíg nincs valamilyen érzékelhető betegsége. Ekkor viszont azt várja az orvosától, hogy minél gyorsabban gyógyítsa meg. Amíg tehát egészségesek vagyunk, azt gondoljuk, nincs semmi teendőnk, és nem is teszünk semmit ennek az ideális állapotnak a fenntartásáért. A sors iróniája, hogy legtöbbünk csak akkor ismeri fel a saját felelősségét, gondol arra, hogy mit kellett volna tennie, amikor már kialakultak a kisebb-nagyobb testi elváltozások.

És ugyancsak a sors furcsa fintora, hogy amíg fiatalok vagyunk, sebezhetetlennek érezzük magunkat, már ami az egészségünket illeti. Ahhoz, hogy felismerjük az egészség értékét, megőrzésének fontosságát, meg kell érnünk egy bizonyos életkort vagy bizonyos élethelyzetet (pl. szülővé válás), vagyis „időben” rá kell döbbennünk, hogy fontosak vagyunk a szeretteink számára, tehát nem csak magunkért vagyunk felelősek.

Ne tekintse eleve elrendelésnek!

Bár minden ember halandó, tehát megszületik, fejlődik, idősödik, majd meghal, nem mindegy, hogy amíg él, hogyan és milyen minőségű életet él.

Ez utóbbit nagyban befolyásolja, hogy meddig tudjuk megőrizni fizikai és szellemi erőnlétünket, meddig tudjuk ellátni magunkat és szeretteinket.

Mindezek elérésében sokat segíthet a megelőzés, illetve mindent meg kell tenni a már kibillent egyensúly helyreállításáért.

Ebben sokat segíthet az egyénre szabott „életreform”. Amennyiben már nem tudjuk elejét venni a betegségünknek, visszaköszönő testi bajainknak, akkor minél hamarabb forduljunk orvoshoz, kezeltessük magunkat, vagyis ne várjuk meg az állapotromlást, a társult betegségek kialakulását! Az életmód megváltoztatása minden életkorban, és betegségi stádiumban előnyökkel jár, javít a tüneteken és következményeken.