Az Amerikai Sportorvos Társaság és Tanácsadó Testület az aerob mozgásprogram szintjeit négy kategóriába sorolja, egészséges felnőttek esetében: inaktív, alacsony, közepes és magas aktivitási szintű csoportba. Az osztályozás előnye, hogy átláthatóvá teszi a fizikai aktivitási szintek (mozgással töltött heti össz-idő) egészségre gyakorolt hatásait. Az alábbiakban a négy mozgáscsoport egészség állapotot befolyásoló tulajdonságait foglaljuk össze:
Forrás: 123rf.com
Felmerülhet a kérdés, hogy milyen adagokban célszerű elosztani a 150-300 perc heti mozgásmennyiséget. Nos, tudományos vizsgálatok eredményei szerint élettanilag teljesen mindegy, hogy hetente 5 alkalommal mozgunk legalább 30 percet, vagy heti 3-szor 50 percet. A kívánt egészségmegőrző hatásban nincs különbség.
A testmozgás energiafelhasználást eredményez. Ahhoz, hogy a kedvező élettani hatások érvényesüljenek, bizonyos mennyiségű energiát kell leadni. Az elhasznált energia nem csak a mozgás időtartamától függ, hanem annak intenzitásától és az egyén szervezetétől, fizikai aktivitáshoz történő alkalmazkodásától is. A mozgásprogramra adott javaslatok tehát nem kerülhetik el az energiaráfordítás mértékének meghatározását. A nemzetközi állásfoglalás az energiafelhasználás mérésére egy külön mértékegységet dolgozott ki, amelynek neve „metabolikus egység”, rövidítése MET.
A metabolikus egység egy viszonyszám, amely megmutatja, hogy mennyivel több energiát használtunk fel az adott aktivitások során egy perc pihenéshez képest. Egyetlen perc passzív pihenés (nyugalomban fekvés) 1 MET-nek felel meg. Például ha az adott aktivitás négyszer annyi energiát igényel, mint a passzív pihenés, akkor az eltöltött idővel megszorozva megkapjuk a felhasznált energiát percekre vonatkoztatva: 4 METx30 perc = 120 MET-perc. A javaslatok szerint heti 500-1000 MET-perc energiafelhasználásra van szükségünk a kedvező élettani hatások kialakulásához.
Ha a fizikai aktivitás intenzitásait jellemezzük, mindig figyelembe kell venni az átlagos energia-felhasználást (= abszolút intenzitás) és az egyénre jellemző (= relatív intenzitás) értékeket. Sokszor ugyanis a kettő nem egyforma. A relatív intenzitás függ az adott személy edzettségi szintjétől, amelyet a maximális pulzusszámmal, aerob kapacitással, aerob átmenettel írhatunk le.
Az abszolút aerob intenzitásokat a következőképpen oszthatjuk fel:
A relatív intenzitás megállapításához ismerni kell az adott személy aerob kapacitását. Azonban feltételezhetően kevesen tudják oxigénfelvevő képességük határértékeit. Ezért egy sokkal egyszerűbb becslési módszer is létezik. Ez alapján csak annyi a teendő, hogy a mozgásprogram után megbecsüljük, hogy mennyire fáradtunk el egy 0-10 pontos skálán. Nulla pont jár akkor, ha meg sem éreztük, hogy mozogtunk, 10 pont viszont a teljes kifáradást jelenti. Így a közepes intenzitás 5-6 pontnak (45-64% maximális aerob kapacitás) felel meg, míg a 7-8 pont (65-84% maximális aerob kapacitás) már magas intenzitásnak számít.
Irodalom:
Tudor-Locke C., Washington T. L., Ainsworth B. E., Troiano R. P.: Linking the American Time Use Survey (ATUS) and the Compendium of Physical Activities: methods and rationale. J Phys Act Health, 6(3), 347-353, 2009 May.
Physical Activity Guidlines for Americans, 2008.
National Cancer Institute: http://riskfactor.cancer.gov/tools/atus-met/ (2011-06-10)