Kezdő női osztott súlyzós edzésnapló

Osztott súlyzós gyakorlatok következnek, amelyek kezdő szinten mozdítják elő a nők izomerejének fejlesztését és az alakformálást. Az edzésnapló segíti a fejlődés nyomonkövetését.
Szerző: Molnár Ágnes Lektor: Dr. Boros Szilvia 2013-10-04

Lábtolás

Agyakorlat során a comb és fenék izmai erősödnek. A gyakorlat során a térdeket kinyújtjuk (de nem teljesen!), majd a kiinduló helyzetbe térünk vissza. Fontos a légzés: kinyomáskor kilégzés, visszaengedéskor belégzés következik. A gyakorlatot egy lábbal, felváltva is végezhetjük.

Lábhajlítás

Ráhasalunk a gépre, a bokákat a lábkar párnái alá bújtatjuk. Kezeinkkel megkapaszkodunk a pad elejébe. A térdeket lassan behajlítjuk, majd a kart lassan visszaengedjük. Emeléskor kilégzés, visszaengedéskor belégzés következik.

Lábnyújtás

A gépre ülünk, a bokákat a lábkarok alá bújtatjuk, úgy hogy a térdhajlat pont a pad széléhez ér. A térdeket megfeszítjük, miközben a súlyok megemelkednek, majd visszatérünk a kiinduló pozícióba. Emeléskor kilégzés, visszaengedéskor belégzés követi egymást.

Farizom csigán

A fali csigával szemben állunk, a bokapántot a jobb bokára húzzuk és eltávolodunk a csigától úgy hogy a kötél megfeszül. Egyenes hát mellett a jobb lábat hátrahúzzuk, majd visszatérünk a kiinduló helyzetbe. A gyakorlatot bal lábbal is elvégezzük. Ügyelünk az egyenletes légzésre!

Combtávolítás gépen

Egyenes törzstartásban ülünk úgy, hogy a fenék alá tett kezekkel biztosítjuk a helyes törzspozíciót. A lábakat a gépre tesszük, a térdeket a lábkarokra fixáljuk. Kis mozdulatokkal távolítjuk a combokat, majd visszatérünk a kiindulóhelyzetbe. Ügyelünk az egyenletes légzésre!

Combközelítés

Egyenes törzstartásban ülünk úgy, hogy a fenék alá tett kezekkel biztosítjuk a helyes törzspozíciót. A lábakat a gépre tesszük, a térdeket a lábkarokra fixáljuk. Kis mozdulatokkal közelítjük a combokat, majd visszatérünk a kiindulóhelyzetbe. Ügyelünk az egyenletes légzésre.

Vádli állva, gépen

Álljunk a gép alá, párhuzamos lábfejekkel, párhuzamos lábbal kapaszkodjunk meg a rúdban! Álljunk lábujjhegyre, emelkedjünk fel a vádli segítségével és nyomjuk ki a súlyt! Teljesen feszítsük meg a csúcson, majd lassan engedjük vissza!

Vádli ülve, gépen

Üljünk a gép ülésébe, majd toljuk a csípőt kifelé addig, amíg a vádlik megfeszülnek (lábujjhegyen)! Teljesen feszítsük meg a csúcson, majd engedjük a talpat lassan vissza!

Hasprés

A felsőtest végig a talajon marad, a kezeket tegyük be a fenék alá, és emeljük fel függőlegesen a lábakat! Ne lendületből dolgozzunk, hanem használjuk az alhasi izmok erejét! Miközben emeljük a lábát, fújjuk ki a levegőt!

Lábemelés talajon

A felsőtest végig a talajon marad, a kezeket tegyük be a fenék alá, és emeljük fel függőlegesen a lábakat! Ne lendületből dolgozzunk, hanem használjuk az alhasi izmok erejét! Miközben emeljük a lábát, fújjuk ki a levegőt!

Törzsfordítás bottal fitt-ball labdán

Rudat veszünk a kézbe, a fej mögött a vállra helyezzük. Először jobbra, majd balra fordítjuk el a törzset, miközben a labdán megpróbáljuk a törzset és csípőt fixálni.

Mellgép

Hanyatt fekszünk a padon, lábaink a padlón. Megfogjuk a mellgép fogantyúját, majd a súlyt kinyomjuk (kilégzés), miközben a könyök kifelé néz és a mellkas kidomborodik. Visszaengedéskor (belégzés) tartsuk ki a mozdulatot! Ügyeljünk arra, hogy a fej és a csípő mindig feküdjön a padon és a hátgerinc se homorítson!

Fekvőtámasz

A kiinduló helyzet egyenes test, nyújtottt kar vállszélességű támasszal, tenyér a talajon. A lábak a lábujjakon támaszkodnak. Engedjük le a testet lassan a talajig, közben szívjuk be a levegőt! Testünk maradjon egyenes! A fej előre néz, a mellkas érinti a talajt először. Egy pillanatra maradjunk lent, de ne engedjük el magunkat, ne feküdjünk le a földre! Innen nyomjuk fel magunkat teljesen kinyújtott karig, miközben a levegőt kifújjuk! Ismételjük annyiszor, ahányszor megy szabályosan!

Lehúzás csigán tarkóhoz

A felső csigához rögzített rudat 90 cm-es fogással megfogjuk. Padra ülünk és a rudat a tarkó mögé húzzuk (kilégzés), majd visszaengedjük a kiinduló helyzetbe (belégzés).

Evezés

Az alsó csigához kapcsolt rudat veszünk kezünkbe, leülünk a csigával szemben, a lábakat megtámasztjuk. Mellhez húzzuk a rudat (kilégzés), majd visszaengedjük (belégzés), miközben a törzs egyenes.

Bicepsz ülve egykezes súllyal

Üljünk egy padra, egyenes törzzsel! Fogjuk meg a súlyzókat, nyújtsuk ki magunk előtt vállszéles fogással! A kar annyira legyen nyújtva, amennyire a bicepsz (karhajlító izom) engedi, de ne legyen hátrafeszítve. A felkar a test mellett függőleges. Húzzuk fel a súlyt úgy, hogy a felkar nem mozdul el, csak az alkar! A mozdulat csúcspontján feszítsük meg a bicepszet! Közben fújjuk ki a levegőt! Innen engedjük le a súlyt kiinduló helyzetbe belégzés közben! Végezzük 3x8-10 ismétléssel, figyelve arra, hogy mindig feszítsük meg a bicepszet!

Letolás kötéllel

A géppel szemben állunk egyenes törzzsel, majd a kötelet megragadjuk és a súlyt alkarból lenyomjuk a combhoz. Lenyomás alatt kilégzünk.

Tricepsz állva, egykezes súllyal

Ehhez a gyakorlathoz kézi súlyzóra van szükség, de ülve is végezhetjük. Fontos, hogy a kar és a felsőtest is függőleges. Nyújtsuk ki az egyik kart felfelé, teljesen függőleges felkarral, kezünkben a súllyal! Innen engedjük le lassan a nyak mögé a súlyt befelé, úgy, hogy a tarkó mögé kerüljön, közben szívjuk be a levegőt! Engedjük le, amennyire tudjuk! Innen nyomjuk fel a tricepszet, - ha érezzük a vállat, túl sok a súly - közben fújjuk ki a levegőt! Nyújtsuk ki fent a kart, amennyire csak tudjuk - ekkor fog a tricepsz megfeszülni, majd ismételjük meg a gyakorlatot 8-10-szer! Az ismétlésszám egy karra értendő.

Felülés

Hanyatt fekszünk a talajon, a térdeket felhúzzuk, talpunk ér a talajhoz. Tarkóra kulcsoljuk a kezeket, majd lassan felülünk, miközben a talpak nem emelkednek el a talajtól.

Törzshajlítás oldalra egykezes súlyzóval

Kis terpeszben állunk, egyenes törzzsel, kezünkben kézisúlyzók. Először jobbra, oldalra döntjük a törzset, majd visszaegyenesedünk. A gyakorlatot mindkét irányban végezzük el!

Kezdő női osztott súlyzós edzésnapló

1. nap

Gyakorlat

ismétlés

1. hét

2. hét

3. hét

4. hét

5. hét

6. hét

lábtolás

3-4x20







Lábhajlítás

3-4x12







lábnyújtás

3-4x12







farizom csigán

3-4x12







combtávolító

3-4x20-30







combközelítő

3-4x20-30







vádli állva gépen

3-4x8







vádli ülve gépen

3-4x8







hasprés

3-4x20







lábemelés talajon

3-4x20







törzsfordítás bottal fit-ball ladbán

3-4x30







A súlyokat magunknak kell kiválasztani és beírni az adott héthez, és azt is, hogy az előírtból mennyit sikerült teljesíteni..

Edzés előtt ne felejtsünk el bemelegíteni!

Edzés végén 20 perc cardio edzés (futógép, taposógép, bicikli), majd nyújtás javasolt.

2. nap

Gyakorlat

ismétlés

1. hét

2. hét

3. hét

4. hét

5. hét

6. hét

mellgép

3-4x20







fekvőtámasz

3-4x12







lehúzás csigán tarkóhoz

3-4x12







evezés

3-4x12







vállból nyomás egykezes súllyal

3-4x20-30







bicepsz ülve egykezes súllyal

3-4x20-30







letolás kötéllel

3-4x8







tricepsz állva egykezes súllyal fej felett

3-4x8







felülés

3-4x20







lábemelés talajon

3-4x20







törzshajlítás oldalra egykezes súllyal

3-4x30







3. nap

40-50 perc cardio, ez lehet többféle gépen, a pulzuskalkulátor által meghatározott alacsonyabb értéken.

Legalább az első alkalommal javasolt egy edző segítségét kérni, aki segít beállítani a súlyokat, és javítja az esetleges hibákat.

Kapcsolódó cikkek
Bemelegítés, nyújtás A bemelegítés célja a szellemi és fizikai ráhangolódás az edzésre. A nyújtás pedig az izmok hosszának helyreállítását szolgálja. Egyiket sem célszerű... Szerző: 2013-10-02 Kezdő férfi súlyzós edzésnapló Súlyzós gyakorlatok következnek, amelyek kezdő szinten segítik a férfiak izomzatának és erejének fejlesztését. Az edzésnapló segíti a fejlődés... Szerző: 2013-10-04 Haladó férfi súlyzós edzésnapló Olyan súlyzós gyakorlatokat szedtünk össze, amelyek már haladó szinten mozdítják elő a férfiak izomzatának és erejének fejlesztését. Az edzésnapló segíti a fejlődés... Szerző: 2013-10-04 Kezdő férfi osztott súlyzós edzésnapló Olyan súlyzós gyakorlatokat szedtünk össze, amelyek kezdő szinten mozdítják elő a férfiak izomzatának és erejének fejlesztését. Az edzésnapló segíti a fejlődés... Szerző: 2013-10-04 Haladó női súlyzós edzésnapló Súlyzós gyakorlatok következnek, amelyek haladó szinten mozdítják elő a nők izomerejének fejlesztését és az alakformálást. Az edzésnapló segíti a fejlődés... Szerző: 2013-10-04 Kezdő női súlyzós edzésnapló Súlyzós gyakorlatok következnek, amelyek kezdő szinten mozdítják elő a nők izomerejének fejlesztését és az alakformálást. Az edzésnapló segíti a fejlődés... Szerző: 2013-10-04