A túl sok alkohol növeli a demencia kockázatát

A rendszeres, nagyobb mennyiségű alkohol fogyasztása a középkorú férfiak memóriájának leépülését 1,5-6 évvel is felgyorsíthatja.
2014. 01. 30.

Erre a következtetésre brit tudósok jutottak a közelmúltban. Tanulmányukat a Neurology nevű szaklapban tették közzé. Megállapították, hogy napi 36 gramm alkohol elfogyasztása elég ahhoz, hogy 6 évvel rosszabb állapotba kerüljön az agy ahhoz képest, mint egy olyan férfié, aki kis mennyiségben, ritkábban iszik alkoholos italt.

 

A tanulmány során 5 000 középkorú férfit és 2 000 középkorú nőt figyeltek meg 10 éven keresztül. Ez idő alatt háromszor nézték meg az agyi kapacitásukat. (Egyszer a kísérlet elején, majd 5 évvel később, s végül 10 év elteltével).

 

A kísérlet lezártával arra a következtetésre jutottak, hogy férfiak esetében, hogy naponta akár 20 grammnyi alkohol (ami közel fél liter sörrel egyenértékű) elfogyasztása sem járt káros következményekkel a memóriára, de ennek túllépése esetén bizony már számolni lehetett a szellemi leépülés fokozódásával.

 

Nőknél nem sikerült érdemleges következtetést levonniuk a kutatóknak a tanulmány során, mivel kevés nő ivott nagyobb mennyiségű alkoholt rendszeresen.

 

Az alkohol számos szervünk működését befolyásolja. Amennyiben kíváncsi arra, hogy a jelenlegi fogyasztása milyen kockázattal jár, töltse ki részletes Kérdőívünket, amely után azonnali kiértékelést és tanácsokat is kap az Eredmények és az Egészségterv menü alatt.

  

Forrás: http://www.neurology.org/content/early/2014/01/15/WNL.0000000000000063.full.pdf

Fotó: 123rf.com

Kapcsolódó cikkek
A demencia kockázati és védőtényezői
A demencia kialakulásában feltehetően szerepet játszó tényezőkről olvashat az alábbiakban.
A demenciáról
Ahogy az ember öregszik, egyre szétszórtabbá, feledékenyebbé válhat. Mégsem törvényszerű, hogy az emlékezetünk, gyakorlatiasságunk, idős korunkra jelentősen romoljon....
A szenvedélybetegségek kezelési lehetőségei
A drogfogyasztás és szenvedélybetegségek kapcsán a gyógyítás és kezelés több szakaszát különítjük el. Beszélhetünk prevencióról (megelőzés), intervencióról (közbeavatkozás),...
A szenvedélybetegség és a környezet
A szenvedélybetegség okai nem csak a szerhasználó személyiségében, hanem a családban, a társas kapcsolatokban keresendők. Mit fejeznek ki a szenvedélybetegek játszmái?...
Az alkoholos italok fogyasztásának rövid- és hosszú...
Sokan úgy vélik, hogy az alkoholfogyasztás az emberiséggel egyidős. Az biztos, hogy amióta felfedték kedélyállapotra gyakorolt hatását, a fermentált nedűk sokak által...