Megfelelő étrenddel csökkenthető az Alzheimer kór kialakulásának kockázata

Amerikai kutatók arra jutottak, hogy megfelelő étrenddel csökkenthető az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata, ami azért is fontos, mivel a betegség egyre több embert érint a világban.
2015. 04. 03.

Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás, vagyis a demencia leggyakoribb formája. A Nemzetközi Alzheimer Társaság adatai szerint az egész világon mintegy 40 millió ember szenved e súlyos kórban, a fejlett világban, Észak-Amerikában és az észak-európai államokban a legnagyobb a megbetegedési ráta, a legkisebb pedig a mediterrán térségben és Ázsiában. Különösen kedvező a megbetegedési statisztika Olaszországban és Japánban.

 

A feltételezések szerint az Alzheimer-kór kialakulását genetikai, környezeti, valamint életmódbeli tényezők összessége segíti elő. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a kockázati tényezők közé az elhízás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a szív és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbetegség tartozik.


A Rush Egyetem kutatói által végzett és az Alzheimer's & Dementia című folyóirat márciusi számában közzétett vizsgálat során a mediterrán étrendet és a magas vérnyomás megelőzését szolgáló úgynevezett DASH-diétát (Dietary Approaches to Stop Hypertension) ötvözték és alkalmazták. Az így kialakított MIND (Mediterranean-DASH Intervention for Neurodegenerative Delay) elnevezésű ajánlás 10 ajánlott és 5 tiltott ételféleséget tartalmaz. Az előbbiekhez a zöld leveles zöldségeket és egyéb zöldségféléket, az olajos magvakat, a bogyós gyümölcsöket, a hüvelyeseket, a teljes kiőrlésű gabonaféléket, a halat és a baromfihúst, az olívaolajat, valamint a bort sorolták a kutatók. A kockázatot fokozó, vagyis tiltott élelmiszerek közé pedig a vörös húsok, a vaj és a margarin, továbbá a sajt, a sütemények és az édességek, a bő zsírban sültek és a gyorséttermi fogások kerültek.

 

A tízéves követéses vizsgálatban 923 önkéntes vett részt. A tudósok azt figyelték meg, hogy azoknál a részt vevőknél, akik a MIND-étrend szerint táplálkoztak, 53 százalékkal csökkent az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata, ám a kockázat azoknál az önkénteseknél is 35 százalékkal kisebb volt, akik csak részlegesen tartották be a diétát.

 

"Sokkal jobb egészségnek örvendenek mindazok, akik hosszú időn át megfelelően étkeznek" - mutatott rá a táplálkozás-epidemiológiai kutatást irányító Martha Clare Morris, a Rush Egyetem docense.

 

Töltse ki részletes Kérdőíveinket (és ajánlja családtagjainak is), hogy megtudja, jelenlegi életmódja, étrendje és a szüleitől, nagyszüleitől öröklött hajlamai milyen kockázattal jár a demencia kialakulására! Azonnali kiértékelést és tanácsokat is kap (már egyetlen válasz esetén is) az Eredmények és az Egészségterv menü alatt.

 

Kövessen bennünket a közösségi hálón is!

 

Forrás:

Étrenddel csökkenthető az Alzheimer-kór kockázata.

Martha Clare Morris, Christy C. Tangney, Yamin Wang, Lisa L. Barnes, David Bennett, Neelum Aggarwal: Mind Diet Score More Predictive Than Dash Or Mediterranean Diet Scores. Alzheimer. Alzheimer's & Dementia, July 2014, Volume 10, Issue 4, Supplement, 166 DOI: http://dx.doi.org/10.1016/j.jalz.2014.04.164
Christopher Wanjek: 'MIND' Your Diet, and Protect Against Alzheimer's.

Kapcsolódó cikkek
A demencia és a szénhidrátbevitel kapcsolata
Az időskor gyakori, de nem szükséges velejárója a demencia. A már kialakult betegség gyógyszerekkel karbantartható, a romlás lassítható, de az emlékezeti, gondolkodási...
A demencia kockázati és védőtényezői
A demencia kialakulásában feltehetően szerepet játszó tényezőkről olvashat az alábbiakban.
A demenciáról
Ahogy az ember öregszik, egyre szétszórtabbá, feledékenyebbé válhat. Mégsem törvényszerű, hogy az emlékezetünk, gyakorlatiasságunk, idős korunkra jelentősen romoljon....
A folyadékfogyasztás hatása az agyműködésre
Nem elhanyagolható a folyadék-, vagyis a vízfogyasztás szerepe. Ha nem iszunk eleget, vérünk besűrűsödik, a szív munkája nehezebb, mert a viszkózusabb (nagyobb súrlódású)...
A szív- és érrendszeri betegségek kockázatát...
Hazánkban az összes haláleset feléért a szív- és érrendszeri betegségek felelősek. Sajnálatos tény, hogy az EU tagállamai közül az élen foglalunk helyet e tekintetben....
A Preventissimóról
13 pontban összefoglaltuk röviden a Preventissimóval kapcsolatos, legfontosabb tudnivalókat.