A COPD korai felismerése életeket menthet

A krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedő betegek nagy része élete utolsó szakaszában hasonló kezelést igényel kínzó tünetei és kiszolgáltatottsága miatt, mint az áttétes daganatban szenvedők
2014. 05. 09.

Bár közismerten jelentős egészségügyi kiadásokkal járó súlyos betegségről van szó, mind a korai felfedezés lehetőségei, mind a betegség előfordulásának valós gyakoriságára vonatkozó pontos adatok hiányoznak az orvosi köztudatból. A korábbiakban befolyásolhatatlan lefolyásúnak hitt betegség, annak kezdeti szakaszában azonban, az elmúlt években megjelent kutatások eredményeinek ismeretében, kiderült, hogy sokkal sikeresebben kezelhető, mint azt feltételezték.


Mivel a légúti funkcióvesztés mértéke és annak gyorsasága a legújabb adatok szerint a betegség korai fázisában a legnagyobb, egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a még enyhe súlyossági stádiumban lévő betegek kiszűrésének és a korai beavatkozásnak. Ez utóbbi nemcsak az akut fellángolások (exacerbációk) számának és súlyosságának csökkentését célzó gyógyszeres kezelést foglalja magában, hanem hasonló súllyal a dohányzásról leszoktatást, a rendszeres testmozgás és a korai rehabilitáció beépítését a betegek mindennapi életébe, valamint az esetleges krónikus kísérőbetegségek optimális kontrollját (cukorbetegség, magas vérnyomás stb.) is.


Nagy-Britanniában jelentős erőfeszítéseket tesznek a tüdőgyógyászok és a házi orvosok, hogy egy átfogó hálózat segítségével minél több beteget, minél korábban szűrjenek ki és kezeljenek hatékonyan (National Outcomes Strategy of COPD). Ennek hátterében annak felismerése áll, hogy az előrehaladott, súlyos tünetekkel és rokkantsággal járó COPD-s beteg ellátásának lényegesen nagyobbak a költségei, mint a betegség szűrővizsgálatainak költségvonzata. Feltételezésük szerint 835 000 ember szenved COPD-ben és további mintegy 2,2 millió betegnél még nem diagnosztizálták a betegséget, amennyiben ez utóbbi csoport tagjait ideje korán diagnosztizálnák, úgy mintegy egy milliárd angol fontot takaríthatna meg az egészségbiztosító 10 év alatt.


A szerzők retrospektív kohorszvizsgálatban elemezték a házi orvosi praxisokban 1990 és 2009 között nyilvántartott COPD-s betegek adatait annak vonatkozásában, hogy voltak-e a diagnózis felállítását megelőző 20 évben elmulasztott lehetőségek a betegség korábbi felismerésére. Ilyen lehetőségnek tekintették, ha:

  • a beteg már járt alsó légúti panaszok miatt szakorvosi rendelésen (pl. köhögés, nehézlégzés miatt,
  • esetleg antibiotikus és/vagy szteroid kezelésben részesült ilyen panaszok miatt, vagy ha
  • a betegnél mellkasröntgen vizsgálat készült bármilyen okból.

A kórházi kezelések tekintetében is elemezték, volt-e olyan sürgősségi vagy kórházi kezelés légúti tünetek miatt, amelynek kapcsán még sem ismerték fel a háttérben álló COPD-t. Összesen 1 122 787 légúti betegségben szenvedő beteg adatai közül 38 859 beteg adatait vonták be a későbbi elemzésbe. A betegekről átlagosan 10,4 évnyi adat állt rendelkezésre.


A vizsgálat elszomorító eredményeket hozott a betegség korai diagnózisának vonatkozásában: mind a házi orvosi, mind a kórházi kezelések kapcsán számos lehetőség maradt kihasználatlan, melynek kapcsán sokkal korábban meg lehetett volna kezdeni a beteg gondozását és kezelését. A betegeknek például 26%-a járt szakorvosi rendelésen a diagnózist megelőző 5 évben két vagy több alkalommal. Ezeknél a betegeknél a diagnózis felállítását követő első és második évben aztán 2-3-szor gyakoribbak voltak az akut fellángolások. Hasonlóan, csak a betegek mintegy 33%-ánál történt spirometriás vizsgálat alsó légúti tüneteik miatt a diagnózist megelőző 2 évben, csakúgy mint mellkasröntgen vizsgálat.


A szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a házi orvosok egyedülálló lehetőséggel rendelkeznek betegeik adatainak longitudinális elemzésére. Amennyiben nemcsak az aktuális légúti tünetegyüttesre koncentrálnak, hanem áttekintik a beteg kórelőzményét az utolsó 5 év vonatkozásában, akkor jóval nagyobb eséllyel emelik ki a COPD-ben szenvedő beteget, mint bármely tünetmentes egyedeket célzó, lakossági szintű szűrés.

 

Ha a beteg elmúlt 40 éves, dohányzik/dohányzott és a korábbiakban asthma bronchiale diagnózisa felmerült az esetében, illetve több alkalommal voltak alsó légúti fertőzésre utaló tünetei, akkor mindenképpen célszerű tüdőgyógyászhoz irányítani egy mellkasröntgen és egy spirometriás vizsgálat elvégzése céljából.


A vizsgálat kapcsán hangsúlyozzák, hogy Nagy-Britanniában jelentősen javult az elmúlt évtizedben a COPD-s betegek felismerése, kezelése és gondozása mind a házi orvosi, mind a kórházi gyakorlatban, amit annak tulajdonítanak, hogy a házi orvosok tájékozottabbak lettek a betegség tünetei, lefolyása és kezelésének vonatkozásában. Csak kívánni tudjuk, hogy az újonnan bevezetésre kerülő indikátorrendszer értékelésekor hasonló megállapításra juthassunk majd a magyar COPD-s betegek vonatkozásában is.

 

Ha kíváncsi arra, hogy jelenlegi életmódja, egészségi állapota mennyiben befolyásolja a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) iránti hajlamát, töltse ki Kérdőíveinket és ismerje meg, mit tehet ezen betegség megelőzéséért.

 

Forrás:
http://www.medicalonline.hu
http://www.thelancet.com

 

Fotó: 123rf.com

Kapcsolódó cikkek
A tüdőrák kockázati és védő tényezői
A tüdőrák kialakulásáért felelős legfontosabb életmódbeli, környezeti és öröklött kockázati tényezőket és foglaltuk össze. Megismerkedhetünk azokkal a védőtényezőkkel...
A tüdőrák jellemzői, típusai
A világon a daganatos betegségek közül a tüdőrák szedi a legtöbb áldozatot évente. Ebben a fejezetben a tüdőrák legfontosabb jellemzőit, kialakulását, szövettani típusait...
Mozgásprogram krónikus tüdőbetegségek esetén
Az asztma és a krónikus obstruktív tüdőbetegség nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem mozoghat, de mozgásprogram csak orvosi ellenőrzés mellett kezdhető. Ha nincs ellenjavallat,...
A dohányzás csak az egyik ok.
A dohányzás mellett örökletes enzimhiány, foglalkozási ártalom vagy elhanyagolt asztma következtében is kialakulhat az egyik leggyakoribb krónikus tüdőbetegség, a COPD
A tüdőrák megelőzése, szűrővizsgálatok
A cikk elolvasásával képet kaphatunk arról, mit kell tennünk, hogyan változtassunk jelenlegi életvitelünkön, hogy a betegség kialakulásának esélyét a lehető legminimálisabbra...
A tüdőrák tünetei
Ebben a fejezetben összefoglaljuk a korai és előrehaladott tüdőrák legfontosabb klinikai tüneteit. Olvashatunk a diagnózis felállításához, illetve a betegség stádiummeghatározásához...
Füstmentes nap - november 3. csütörtöke
A dohányzás nem csak a füstölő egészségét, de a környezetében élő, nem dohányzó személyekét (családtagok, barátok, ismerősök és ismeretlenek)is károsítja. A leszokás...
A tüdőrák kezelése
A tüdőrák kezelésében használt legfontosabb sebészi eljárásokat, kemo- és sugárterápiás lehetőséget, illetve a jelenleg elérhető biológiai terápiákat foglaltuk össze...
A légszennyezés az ereinkre (is) megy?
A szennyezett levegő majdnem hárommal csökkenti az egészségesen leélt évek számát világszerte, állapította meg az eddigi legnagyobb felmérés, amely a stroke kockázati...